Hír

Rezidenseket keresnek Ibizára
Közzétette: tibiole, Létrehozva: 2012. Március 31.

A Burn Studios idén is DJ versenyt hírdetett, melynek keretein belül három kiválasztott DJ ibizai rezidenskét alapozhatja meg karrierjét. A három szakaszos verseny hazai fordulójára április 7-ig lehet nevezni a Mixcloud-ra feltöltött mixekkel.

 

Rezidensnek lenni Ibizán az egyik legáhítottabb DJ státusz, miután a világ élvonalába tartozó DJ-k legtöbbje karrierjének egy bizonyos szakaszában rezidensként dolgozott egy ibizai klubban vagy akár még most is ezt teszi. A Burn Studios Rezidency Program kategóriájában elsőként biztosít  életre szóló lehetőséget új tehetségek számára, hogy a legjobbaktól tanulva, DJ karrierjüket rezidensként egy legendás ibizai klubban kezdjék.
 
A hazai fordulóban a beérkezett pályázatok közül egy  szakmai zsűri  választja ki azt a 10 versenyzőt, akik a május elején megrendezésre kerülő élő “Mix Off” eseményen mérhetik össze tudásukat. A hazai nyertes részt vehet az International Music Summit nemzetközi szakmai konferencián Ibizán és a többi résztvevő ország nyertesével együtt továbbjut a nemzetközi Bootcamp-re,  ahol nem kisebb nevek mentorálják majd a versenyzőket, mint Sasha, Luciano, Jamie Jones vagy a 2 Many DJs. A szakmai tábor végén kerül sor a három nyertes kiválsztására, akik további két hónapot tölthetnek a partiszigeten három top klub rezidenseként. A zsűri, mely elsősorban a technikai tudást, zenei egyéniséget, stílusválasztást értékeli,  producerekből, klubtulajdonosokból, promoterekből valamint DJ-kből áll majd.
 
 A nyertesek életét és a tevékenységüket övező eseményeket a VICE csapata fogja dokumentálni, amellett, hogy egy FlipCam HD segítségével maguk is készíthetnek videonaplót. Természetesen a három klub mellett lehetőségük lesz a sziget legkiemelkedőbb partijain is részt venni és megismerni az egész ibizai parti szcénát.
 

További információ és nevezés: Itt 

 

Hozzászólások
Még nem szóltak hozzá a tartalomhoz!
Üzenőfal
sonic: Hey hey! Tölthető az új mixem "Festival Drops". Tracklista később a fórumon. http://official.fm/tracks/JJTS
petyko94: http://www.beatport.com/release/sunny/1093047 ez ma jelent meg, fel tudná rakni valaki az oldalra esetleg (főleg a Sean Finn Remixet)?
drtt21: https://soundcloud.com/stylefilter/byealex-kedvesem-a-dal-i2u
Norbiee: http://www.youtube.com/watch?v=Pc-Vcx_4HcY akkor 14:20 16:30 19:52 35:10 szám cimeket tud valaki?
nyugyu: köszönöm szépen
mightyb11: nyugyu: Andain - Beautiful things acapella

» Előzmények
Plakátok
Nincs aktuális esemény. » További Események
facebook