
A tavalyi két felvonásos „vidéki” látogatástól eltérően ezúttal a fővárosban, jelenlegi információk szerint a SYMA csarnokban mutatja be új lemezét a holland „trance félisten”.
Nem mondható még ki biztosan, hogy a fent említett létesítmény ad otthont a rendezvénynek. A Tiesto.hu hivatalos magyar weboldal értesülései szerint az érdeklődők létszámától függően szóba jöhet még a Hungexpo G Pavilon, mely 14 ezer, illetve a Papp László Aréna, amely 16 ezer látogató befogadására is alkalmas!
Az érdeklődéssel pedig a jelek szerint nincs probléma: az első 1000 darab akciós páros belépőjegyet az árusítás megkezdése után rövid idő alatt el is kapkodták a rajongók.
A tikettek ára 5.500 és 30.000 Forint között mozog – attól függően természetesen, hogy a „sima” Küzdőtér jegyről, vagy VIP Lounge belépőről beszélünk.
A szervezők ismét nagy dobásról beszélnek - egy olyan show-ról, amit a publikum a május 22-én bemutatott produkció után a szívébe zár és sokáig emleget majd!
Magán Élete sincs azt nyilatkozta
Én is ott voltam,télleg nagyon kemény buli volt,mint látvány,mint hang,mint fény terén
Semmi gond petka
És köszi az infót
beült a kocsiba és már ott sem volt...
Most is kitett magáért rendessen,egy 4 órás szettet nyomott
Utána + eltünt köszönés nélkül
aki tudja miért,írja +.
de sajna 240km
az elég sok
Na de nektek jó szórakozást!
:
)
Bp-n gondolom jóval nagyobbat fog ütni
.Nem hinném hogy car lessz