Talán az egyik legtehetségesebb hölgy lemezlovasok között tartják számon a következő interj" />
#
Középpontban a női DJ-k: Interjú Edo Denovával

Középpontban a női DJ-k: Interjú Edo Denovával

De, hogy ki is ő valójában a következő interjúból kiderül:

Honnan jött az ötlet, hogy lemezlovas leszel?

Már nagyon fiatalon kapcsolatba kerültem a zenével a ritmikus sportgimnasztika révén, amit, mint lemezlovas, a mai napig kamatoztatni tudok.  A szüleimtől 14 éves koromban sikerült kikönyörögnöm egy keverő pultot , akik akkor még csak mosolyogtak rajtam, hogy ez úgyis csak egy múlandó hóbort.  A következő években a gimnaziumra és az egyetemi tanulmányaimra koncentráltam leginkább ,majd 2011-ben engedtem újra teret a zenének az életmben. Ekkora sajnos vagy nem sajnos , már nagy divat lett a dj szakma a nők körében is.  Ezt feltétlenül nem is bánom annyira, hisz így van benne kihívás bőven, hogy a bájak mutogatása nélkül is megpróbáljam a legtöbbet elérni a zenei karrieremben és életemben.

A mai világba sokan elítélik a hölgy lemezlovasokat, hogy a bájaival akarnak előre törni. Nem féltél attól, hogy ezt te is megkapod?

Nem féltem, mert aki ismer és látott, vagy halott valahol zenélni, azt tudja, hogy én más értékeket képviselek.  És bízom benne, hogy idővel így, a saját stílusomban, ami én vagyok, el tudom érni azokat a sikereket, célokat, amiket ktűztem magamnak.

Sokan kérdezik azt, hogy honnan származik a neved?

Eredetileg 2011-ben Dj Eedo-ként kezdtem el zenélni, amin később tudtam,hogy változtatnom kell, ha külföld felé is szeretnék kacsintgatni, mert ott már nehezebben lett volna kezelhető ez a név,mint kiejtés, mint leírás szempontjából.
A Dj-t a nevem elől ,azért hagytam el,mert ki szeretném vívni idővel azt,hogy azért tudják az Edo Denováról,hogy lemezlovas,mert már letett annyit az asztalra, és nem pedig azért, mert elötte van a két betűs megkülönböztetés.
A Denova, pedig a denov folyó istennője, és ennek megtalalálásban a nagyvilág atlasz, egy toll és annak leejtése volt a segítségemre.

Mindannyian tudjuk, hogy 2011-ben a Viva rendezett egy Dj versenyt kizárólag hölgyek számára, amelyet meg is nyertél. Mesélnél róla?

A verseny előtt csak pár hónappal kezdtem el gyakorolni a zenélést – egy ugye majdnem 10 éves kihagyás után – szóval rettentően izgultam. Több fordulós volt a verseny. Első körben kellett egy mix cd-t küldeni, illetve egy videót, melyben magamról kellett pár szót mondanom. Ezt az első akadályt, sikeresen vettem.  A második megmérettetésre már élőben került sor, budapest egyik legnevesebb nyári szórakozóhelyén. Ott egy 5 tagból álló zsűrinek kellett egy 15-20 perces szettet mutatni. Itt már rettentő nagy izgalomban voltam, hisz olyan neves Dj-k előtt kellett megmutatnom a tudásomat, mint Dj Newl, Dj Free  és Dj Metzker Viktória. Akkor az ott lévő 9 lányból,3 juthatott tovább az utolsó körbe, ami egy mini interjú volt a viva stabjával egy – egy vidéki szórakozó helyen. Az utolsó fordulón is én bizonyultam a viva számára a legjobbnak, úgyhogy az akkor közelgő szülinapom legszebb ajándaként fogadhattam a Viva tv hívását, mikor is közölték az örömhírt, megnyertem a versenyt. Innétől kezdve egy 5 hónapos turné vette kezdetét az ország szórakozó helyein a Viva Tv stábjával.

Ha jól tudom az Ország egyik elismert lemezlovasa Dj Newl karolt fel téged illetve sokat segített neked. Mesélnél róla?

Igen, nagyon sok mindent köszönhetek a Newlnak. Fél évig jártam hozzá gyakorolni, fejleszteni a tudásomat. Nagyon jó baráti viszonyt is ápolunk vele szerecsére,  közvetlen a kapcsolatunk. A jövőben valami közös produkció sem kizárt.  ;-)

Számtalan lemezlovassal dolgoztál mer együtt. Ki az, akire a legbüszkébb vagy és miért?

Most a legfrissebb élémenyem él bennem,amikor is a a francia party sítárborban, a party arénában Dimitri Vegas és Like Mike előtt volt alkalmam zenélni. Erre rendkivül büszke vagyok és egy életre szóló élményt adott.

Ha jól tudom készülőben van egy saját dal, amelyet Johnnie Pappával készítesz. Mesélnél róla?

Jól informált vagy. Igen,készül egy közös produkció,melyre remélem már nem kell sokat várni. De nem szeretnék többet elárulni róla, legyen meglepetés. Mellette készül az új, saját dalom is, és egy remix is elkészült a héten. Azt a napokban fogom  nyilvánosságra hozni.

Mik a terveid a 2013-as évre?

Szeretnék külföld felé is nyitni, de természetesen a magyar közönséget sem fogom elhanyagolni. Számomra nagyon fontosak azok, akik a kezdetek óta mellettem vannak és támogatnak. Tárgyalás alatt van még több nyári fesztivál is, de ami már biztos, az az, hogy Beachattacken találkozunk .

Köszönjük, szépen sikeres évet kívánunk neked mind a karrieredben, mind a magánéletedben.

Én köszönöm szépen, remélem , a jövőben is lesz alkalmam az élményeimet megosztani veletek.
Sok puszi,
Edo Denova

 Interjút készítette: Ignéczi István, Music4You

Adee 2013.02.27 00:00