#
Startol a Balaton Sound 2014

Startol a Balaton Sound 2014

Aki biztosítani kívánja helyét a rendezvényen, annak nem érdemes késlekednie, hiszen 2013 nyarán már két hónappal a kapunyitás előtt elfogytak a bérletek hazánk legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, mely tavaly elnyerte a “BEST MEDIUM SIZED EUROPEAN FESTIVAL” díjat (is). Az egyedülálló sztárDJ kínálatnak és a fesztiválok közt kiemelkedő, „prémium” szolgáltatásoknak köszönhetően 2013-ban minden addigi rekordot megdöntött a ‘Sound’, s nem csak a bérletek fogytak el jóval a fesztivál előtt, de megteltek a környező kempingek, a helyszínen pedig már napijegyhez sem lehetett jutni…. Az óriási érdeklődés érthető: minden várakozást felülmúló LineUppal rukkoltak elő a szervezők, s tették mindezt egy tökéletes nyári helyszínen, Zamárdiban - közvetlenül a Balaton partján.

"Bár az érdeklődés már most is hatalmas, nem célunk egy, a mostaninál nagyobb fesztivált létrehozni, fontosabbnak tartjuk az esemény egyedülálló jellegének megőrzését, még úgy is, hogy várhatóan 2014-ben is a kapacitásunkat meghaladó érdeklődésre számíthatunk"

 - mondta el Fülöp Zoltán főszervező, aki azt is elárulta, hogy a Balaton- régió legnagyobb eseményére már nem csak a déli, de az északi parton is megtelnek a szálláshelyek.

"December 11-én, pontban délben a fesztivál honlapján, és ugyanebben a pillanatban itthon és külföldön több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel"

- jelentette be Lobenwein Norbert, a fesztivál másik főszervezője.

"Arra számítunk, hogy pár nap alatt akár már több ezer bérletet vásárolnak a vendégeink, attól függetlenül, hogy a 2014-es MasterCard Balaton Sound teljes LineUp-ja még nem ismert a közönség előtt"

- tette hozzá.15.000 bérlet vár gazdára kedvezményes áron December 11-én 12.00 órától. Érdemes aznap állandóan frissíteni a www.balatonsound.hu oldalt, hogy az elsők között mondhassuk el azt:

ÉN OTT LESZEK A NYÁR LEGNAGYOBB ELEKTRONIKUS ZENEI FESZTIVÁLJÁN

December 3-án a Facebook-on közölték a szervezők, hogy következő egy hétben minden nap 1-1 nevet tesznek közzé akik ott lesznek a 2014-es Balaton Sound-on.Elsőként a chicagoi Felix Da Housecat-ról rántották le a leplet, aztán következett a holland elektornikus duó a W&W. Tegnap pedig Azealia Banks-szet prezetálták a szervezők. Igen, Ő tavaly hivatalos volt a Sziget-re de sajnos visszamondta a fellépést turnéja következtében fellépett fizikai megterhelés miatt.

Napijegy
Napijegy ára: 15 000 Ft

Bérlet
Első 15.000 darab bérlet ára: 37 990 Ft
Az első 15000 darab bérlet után: 44 000 Ft

VIP jegyek
VIP bérlet: 70 000 Ft
VIP napijegy: 30 000 Ft
 
Kemping regisztrációs jegy
Kempingjegy ára: 3 990 Ft

Balaton Sound - VOLT Fesztivál kombinált bérlet EARLY BIRD - az első 1000 darab: 56 000 Ft

MasterCard Balaton Sound 2014: július 10-13

www.balatonsound.hu
https://www.facebook.com/BalatonSound

Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/205855229585373/

Megkezdtük a visszaszámlálást!

Adee 2013.12.07 00:00